Sokkolta a helyszínre érkező rendőröket a látvány, a gyerekek édesanyját azonnal őrizetbe vették.

A 26 éves Berenice Jaramillo-Hernandez saját maga ölte meg gyerekeit, az 5 éves Mirandát és a 6 éves Katherine-t.A helyszínre riasztott rendőröket sokkolta a látvány, ami a család floridai otthonában fogadta őket, 

a nőt súlyos nyaki sérülésekkel, a két gyermeket pedig elvágott torokkal, holtan találták  

Az édesanya kisfiát álmában ölte meg, amit nővére végignézett. Katherine ezután ugyan próbált menekülni, de közben megsérült. A gyilkosság tavaly decemberben történt, de a bírósági tárgyalást csak most tartották. Elhangzott, hogy a bútorokat, és a falakat is a kislány vére borította, és bár az édesanya saját magával is megpróbált végezni, végül túlságosan fájdalmasnak ítélte az öngyilkosságot. 

A gyilkos eszköz mellett megtalálták a nő feljegyzéseit is, amelyeken azt részletezte, hogyan öli meg gyerekeit. Az anyát életfogytiglani börtönre ítélték, és a bíró az ügy kapcsán mejegyezte, sosem találkozott ilyen szörnyű esettel -írja a Daily Star.

Tavaly év végén Tatabányán történt gyerekgyilkosság, akkor az anya vízbe fojtotta egyéves kislányát, de Michiganben is történt hasonló brutális eset, nevelőapja verte halálra a 3 éves kislányt.