Halálos baleset történ Fábiánháza körül: egyelőre nem tisztázottak a körülmények

Forrás: Shutterstock -
Karambol Fábiánháza halálos baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy ember életét vesztette, a rendőrség teljes útlezárás mellett végezte a helyszínelést.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2021. július 11-én 10 óra 37 perc körül Nyírcsaholy és Fábiánháza között, a 4918-as számú úton. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi összeütközött.

A baleset következtében az egyik gépkocsi vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, további két személy megsérült,

őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A balesettel érintett útszakaszon a rendőrség teljes útlezárás mellett megkezdte a helyszínelést. Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek - írja a Police.hu.

Az egyik sofőr nem élte túl az ütközést - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A napokban Zalában is történt végzetes kiemenetelű baleset: a 35 éves sofőr nem élte túl az ütközést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.