Prostitúcióra kényszerítették a magyar nőket: Berlinben futtatták őket

Forrás: police.hu -
elfogás emberkereskedelem rendőrség prostitució
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A gyanúsítottak éveken keresztül kényszerítettek magyar nőket arra, hogy prostitúciós tevékenységet végezzenek. A bevételt legtöbb esetben elvették és saját megélhetésükre fordították.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat id. B. Zsolt, ifj. B. Zsolt, B. Attila és B. János sátoraljaújhelyi lakosokkal szemben emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt.

A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013. és 2019. között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában abból a célból, hogy ott prostitúciós munkát végezzenek.

Az elkövetők Berlinben az áldozatok prostitúciós tevékenységét szoros felügyelet alatt tartották, meghatározva számukra a munkavégzés időtartamát és pontos helyszínét, illetve a tőlük elvárt napi bevétel minimum összegét. Keresetüket részben vagy egészben elvették, és azt saját megélhetésükre fordították.

Prostitúcióra kényszerítették a magyar lányokat: a rendőrség elfogta őket Forrás: police.hu

Az évek során több 10 millió forintot szereztek így a kiszolgáltatott helyzetbe kényszerített áldozatoktól.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján az Emberkereskedelem Elleni Osztály felkérésére 2021. július 13-án a reggeli órákban a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatóság Bevetést Támogató Osztálya, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén Rendőr-főkapitányság MEKTO Bükk Közterületi Támogató Alosztálya – a Sátoraljaújhely Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség Kelet Magyarországi Határrendészeti Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály munkatársaival együttműködésben - tartózkodási helyükön intézkedés alá vonta mind a négy gyanúsítottat.

Az öt, helyszínen tartott kutatás során a rendőrök a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítási eszközök (mobiltelefonok, SIM kártyák, feljegyzések) mellett készpénzt, illetve egy személygépkocsit is lefoglaltak. A gyanúsítotti kihallgatásokat követően a rendőrség egy fő esetében kezdeményezte személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

A gyanúsítottak terhére rótt minősített emberkereskedelem bűntett büntetési tétele 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.