Felvágta ereit, autóba ült, majd balesetet okozott a budapesti autós

autós baleset Budapest baleset okozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hihetetlen, egyben megmagyarázhatatlan baleset történt Budapesten az az Üllői út-Pöttyös utca találkozásánál.

Egy budapesti autós felvágta az ereit, majd beszállt BMW-jébe és behajtott a városba. A Bors információi szerint a sofőr a 19. kerületből indult ámokfutására, az Üllői út-Pöttyös utca kereszteződésének közelében karambolozott egy taxissal.

A nagy erejű ütközés a taxit kilökte a járdára, ahol a sárga jármű egy fát is kidöntött, a jármű pedig totálkárosra tört. Úgy tudni, a balesetet okozó ámokfutó ezután kiszállt az autójából és elsétált a tett színhelyéről.

A balesettel kapcsolatban így nyilatkoztak a rendőrök:

"Az Üllői úton történt balesetben az egyik járművezető elhagyta a helyszínt, őt a rendőrök jelenleg is keresik. Ellene segítségnyújtás elmulasztása miatt a Budapesti. Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indít"

Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.