Adócsalás miatt kell felelnie az énekesnőnek: 4,5 milliárd forinttal tartozik

Forrás: AFP/Bryan R. Smith -
Shakira börtön adócsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elegendő bizonyítékot találtak Shakira ellen: adócsalás miatt kell bíróság előtt felelnie. 

Bírósági tárgyalásra utalták a kerek fenekű énekesnőt, ugyanis elegendő bizonyítékot találtak Shakira ellen, aki elkerülhette az állammal szembeni adófizetési kötelezettségét. Marco Juberias bíró közölte, „elegendő bizonyíték van a bűnelkövetésre" ahhoz, hogy büntetőper induljon az ügyben - írja az MTI.

Shakira nagy bajba kerülhet Forrás: AFP/Bryan R. Smith

Azzal vádolják, hogy

14,5 millió euró (4,5 milliárd forint) értékű adócsalást követett el.

Az ügyészség szerint ugyanis 2011 és 2014 között már Spanyolországban élt, de nem fizetett adót. Az eljárás azonban csak a 2012 és 2014 közötti időszakra érvényes, a korábbi ugyanis már elévült.

Lakóhelyeként Shakira csak 2015-ben jelölte meg Katalóniát, előtte a Bahamákra volt bejelentve. Ezzel is védekezett, azt állította, hogy az adott időszakban nem élt fél évnél tovább Spanyolországban, és jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett. A hatóságok szerint azonban ez nem állja meg a helyét, és a vizsgált időszakban nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után.

Annak ellenére, hogy Shakira nem ismerte el bűnösségét, már valamennyit befizetett adóhátralékából. 2018-ban átutalt 20 millió eurót 2011-es adótartozása és a kamatok fejében, majd további 14,5 millió eurót fizetett be a másik három évre.

Amennyiben bűnösnek találják, akár börtönbüntetést is kaphat. De a bíróság az első vétkezőkkel megengedő: ha kevesebb, mint két évre ítélik, akkor eltekinthetnek tőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.