Hosszú Katinka ügy - Vitray Tamás: "Nem kívánok reflektálni, olyan mélyre nem süllyedek"

Forrás: MTI/Czimbal Gyula -
Hosszú Katinka Vitray Tamás olimpia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, Vitray Tamás is kifejtette a véleményét Hosszú Katinka olimpiai szereplésével kapcsolatban. Amit mondott, sokaknak nem tetszett. A sportriporter most arról beszélt: kiforgatták a szavait. 

Vitray azt állítja, kiforgatták a szavait, úgyhogy a következőket még hozzátette:

"Szilágyi Áronért joggal rajongunk a három olimpiai aranyáért. Katinka éppen úgy hármat szerzett, számos világcsúcsot úszott. Olvasom, hogy tizenötszörös Európa-bajnok is. Valaki kiszámolta, hogy a tiszteletére hatvankilenc alkalommal játszották el nemzetközi versenyen a Himnuszt. Mit mondjak még?! Igen, úgy vélem, sejtette, hogy nincs optimális versenyállapotban, de nem próbált – mondjuk – betegségre hivatkozva menekülni. Én erre utaltam, ezt mondtam el a rádiós beszélgetésben. Meg azt, hogy hagyták belemenni a vezetők szó nélkül a túlvállalásba, a teljesíthetetlenbe. Pedig visszaléphetett volna, tisztességből mégsem tette. Arra, hogy egyes fórumok kiforgatják a szavaimat, nem kívánok reflektálni, olyan mélyre nem süllyedek. Pedig néha nagyon nehéz ilyenkor hallgatni" - nyilatkozta a Blikknek.

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

A sportriporter korábban így fogalmazott: "Nem lehet nem tudni. Ez nem olyan sportág. Órával mérik a teljesítményt, egy stopper megmondja azt, halál pontosan. Nem vezető az, aki biztat, bátorít és elfed. Mibe húzták bele? Mibe engedték bele?"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.