Hamarosan új munkarendi szabályok kerülhetnek bevezetésre a briteknél: eszerint csak heti 2 napot lesznek kötelesek a munkahelyükön tölteni. 

Egy friss kutatás alapján - melyet a YouGov készített - kiderült, hogy 5 munkaadóból mindössze 1 várná el, hogy az alkalmazottak az adott cég telephelyén végezzék a munkájukat, a többiek rugalmasan állnának a home office kérdéséhez. 

Ők úgy tartják, a pandémia tökéletes volt arra, hogy bebizonyítsuk: képesek vagyunk tisztességesen dolgozni akkor is, ha nem áll ott a főnök a hátunk mögött.

Forrás: Shutterstock

"Ha pedig ez így van, akkor miért ragaszkodjunk a bejárós munkához, miért vegyük el az emberek idejét feleslegesen, amit akár a családjukkal vagy a hobbijukkal is tölthetnének?" - mondta a BP olajcég HR-vezetője, Nikki Humphrey.

Az új rendszerre már többb nagy vállalat is igent mondott, mint például a NatWest bank, vagy az ASDA - írja a DailyMail

A pszichológus szerint háziállattal jobban megy a home office
Lássuk be, sokunk számára négylábú társaink lettek az új munkatársaink. A Cats Protection tanulmánya mintegy 700, otthon dolgozó macskatulajdonos bevonásával végezett egy felmérést, hogy többet megtudhassunk erről az egyedülálló munkakapcsolatról. Olvass tovább itt...