Jöhet az új munkarend: csak heti 2 napot kell majd bejárni dolgozni

Forrás: Shutterstock -
home office Nagy-Britannia munkarend
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hamarosan új munkarendi szabályok kerülhetnek bevezetésre a briteknél: eszerint csak heti 2 napot lesznek kötelesek a munkahelyükön tölteni. 

Egy friss kutatás alapján - melyet a YouGov készített - kiderült, hogy 5 munkaadóból mindössze 1 várná el, hogy az alkalmazottak az adott cég telephelyén végezzék a munkájukat, a többiek rugalmasan állnának a home office kérdéséhez.

Ők úgy tartják, a pandémia tökéletes volt arra, hogy bebizonyítsuk: képesek vagyunk tisztességesen dolgozni akkor is, ha nem áll ott a főnök a hátunk mögött.

Forrás: Shutterstock

"Ha pedig ez így van, akkor miért ragaszkodjunk a bejárós munkához, miért vegyük el az emberek idejét feleslegesen, amit akár a családjukkal vagy a hobbijukkal is tölthetnének?" - mondta a BP olajcég HR-vezetője, Nikki Humphrey.

Az új rendszerre már többb nagy vállalat is igent mondott, mint például a NatWest bank, vagy az ASDA - írja a DailyMail.

A pszichológus szerint háziállattal jobban megy a home office

Lássuk be, sokunk számára négylábú társaink lettek az új munkatársaink. A Cats Protection tanulmánya mintegy 700, otthon dolgozó macskatulajdonos bevonásával végezett egy felmérést, hogy többet megtudhassunk erről az egyedülálló munkakapcsolatról. Olvass tovább itt...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.