Szenzációs eredmény: történelmet írtak a magyar kajakosok Tokióban

kopasz bálint Varga Ádám Tokio 2020 olimpia kajak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián.

Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett.

Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen.

Kopasz Bálint az aranyat ünnepli Forrás: AFP/Luis Acosta

Kajak-kenuban most először indulhatott egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt remekül kihasználták. A két kajakos egymás melletti pályáról kezdhette élete első ötkarikás A döntőjét, ami néhány perccel a tervezettnél később kezdődött el, mert az első rajtot visszalőtték.
Kopasz rögtön a start után kivált a mezőnyből a 2018-ban vb-győztes portugál Fernando Pimentával, Varga pedig az első 250 méteren az 5-6. helyen haladt. Féltvánál már Kopasz, a győriek 24 éves kajakosa vezetett, akit a célig már nem is tudott utolérni a mezőny, fölényes győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első olimpiai bajnoki címét. Mögötte ugyanakkor óriási csata alakult ki, s a kiválóan hajrázó, ötkarikás újonc, 21 éves Varga Ádám mindenki mellett elment, a végén még az elfáradó Pimentát is megelőzte négy századmásodperccel, és a szoros befutó után övé lett az ezüstérem.

Ez a tokiói magyar küldöttség hetedik és nyolcadik érme, a mérleg most 3 arany, 3 ezüst és 2 bronz.

Eredmény:
férfi K-1, olimpiai bajnok:
KOPASZ BÁLINT (MAGYARORSZÁG) 3:20.643 p
2. VARGA ÁDÁM (MAGYARORSZÁG) 3:22.431
3. Fernando Pimenta (Portugália) 3:22.478

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.