Ismét földrengés rázta meg Horvátországot: ugyanott, ahol tavaly pusztító erejű földmozgás volt

Forrás: Shutterstock -
földrengés Horvátország
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közepes erejű földrengés rázta meg keddre virradóra Horvátország középső részét, ugyanazt a térséget, ahol tavaly év végén nagyobb intenzitású, halálos áldozatokat is követelő földmozgás volt - közölte a helyi média.

Az európai földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) közleménye szerint a 4,7-es erejű földmozgás éjfél után két órával történt, központja 48 kilométerre volt Zágrábtól, Petrinja és Sziszek közelében, tíz kilométeres mélységben. A nap folyamán több, kisebb erejű utórengés is volt.

Károkról egyelőre nem érkeztek hírek.

Ugyanezt a térséget tavaly december 28-án és 29-én két erősebb - 5,2-es, illetve 6,3-as erősségű - földrengés rázta meg. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, és folyamatosak voltak az utórengések. Több mint 35 ezer épületben keletkeztek károk. A horvát kormány katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit - írja az MTI.

Újabb földrengés volt Horvátországban, de károkról egyelőre nem érkezett hír - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.