Rejtélyes haláleset: egy Angliában élő magyar holttestét egy perui szállodában találták meg

halál holttest magyar Peru
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Eiler Attila több mint hat évvel ezelőtt hagyta itt az országot és költözött ki az Egyesült Királyságba, ahol egy teherszállító világcégnél dolgozott mérnök-informatikusként. Attila szülei nagyon várták már, hogy a járványkorlátozások enyhülésével, közel két év után újra magukhoz ölelhessék a fiúkat, ám erre sajnos már nem kerül sor, ugyanis a férfi rejtélyes körülmények között életét vesztette.

A három nyelven beszélő Eiler Attila a megbeszélt időpontban nem érkezett haza Magyarországra, majd néhány nappal később meglepő és egyben furcsa levél érkezett a szülőkhöz a fiúk email címéről.

A szülők a levél tartalmát nem hozták nyilvánosságra, annyit azonban elmondtak, hogy Attila egy bizonyos perui szállodában tartózkodik. Attól tartva, hogy tragédia történt, a limai magyar konzulátus segítségét kérték, majd levelet írtak a megjelölt hotelnek.

A hoteltől lesújtó válasz érkezett: a megjelölt szobában holttestet találtak,

amelynek az azonosítása még folyamatban van. A helyi hatóság azóta visszajeleztek, kiderült, hogy tényleg Attiláról van szó, de a halálának körülményeiről konkrétumot nem tudnak.

A család szerint a férfi nem önszántából utazott Dél-Amerikába, így nagyon bíznak abban, hogy a perui hatóságok mindent tisztázni tudnak.

A szülők, akik kevés nyugdíjból élnek, egyelőre nem tudják, hogyan fogják fiuk holttestének hazaszállíttatási költségeit fedezni - írja a Baon.

7-10 éves kisfiú holttestét találták meg egy erdőben: nem tudják beazonosítani

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.