Friss hazai koronavírus-adatok: vészesen emelkedik az új fertőzöttek száma

Forrás: Shutterstock -
beoltottak koronavírus fertőzöttek halálos áldozatok
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A beoltottak száma 5 725 336 fő, közülük 5 505 341 fő már a második oltását is megkapta. 189 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 811 706 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 057 fő.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 775 286 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 6 363 főre csökkent. 82 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen.

A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, a negyedik hullám jelei már több országban érzékelhetőek. A beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért kérjük, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál, vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten.

Ezt kérte az iskoláktól az EMMI: kiderült, lesznek-e korlátozó intézkedések

A jövő hét folyamán az iskolákban is lesz oltási akció, azok a 12 év feletti diákok kaphatják meg az oltást, akiknek szülei visszajelezték az oltási igényt. A 12 éven felüli gyermekek oltására emellett továbbra is van lehetőség, a még beoltatlan gyermeket automatikusan lehet regisztrálni oltásra az interneten és számukra is nyitva az időpontfoglaló.

Európában elsőként Magyarország tette lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét, amelyre az eeszt.gov.hu honlapon lehet időpontot foglalni. 266 ezren már a harmadik oltást is felvették.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.