Friss: A kormány bejelentést tett a hitelmoratórium meghosszabbításáról

Fotó: Szabó Balázs [origo] -
bejelentés hitelmoratórium Varga Mihály
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint: novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot.

A tárcavezető a Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban bejelentette:

a nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve gyermeket nevelők, a közfoglalkoztatottak és azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük, kérhetik a hosszabbítást.

Hozzátette: a vállalkozások esetében azok kérhetik, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.

Fontosnak nevezte, hogy azoknak,

akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot, azoknak 2022. június végéig, a jogosultsági feltételek fennállása esetén nyilatkozniuk kell majd a bankjuknak.

Varga Mihály: október végéig tart a hitelmoratórium, novembertől a rászorulók tovább élhetnek a lehetőséggel (A kép illusztráció) Fotó: Szabó Balázs [origo]

A bent maradás tehát nem automatikus - mondta. Annak érdekében, hogy az érintetteknek legyen kellő ideje nyilatkozni a hitelmoratóriumban maradásról, azt meghosszabbítják automatikusan 2021. október 31-ig mindenki részére, változatlan formában - közölte.

Kitért arra: a nemzeti konzultációban a magyar emberek világos választ adtak: a válaszadók 91 százaléka támogatta a hitelmoratórium meghosszabbítását a rászorulók részére. A hitelmoratórium valós segítséget nyújtott a válság során a munkahelyek és a családok életszínvonalának megvédésében. A mostani döntés célja, hogy a gazdaság újraindításakor a rászorulók részére továbbra is megőrizzék ezt a védőhálót - mondta, hozzátéve: aki viszont már képes és van lehetősége a törlesztő részletek fizetésének folytatására, annak érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdésének előnyeit is.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.