Hidegfront váltja a szeptemberi kánikulát: ekkor érkezik

Forrás: Shutterstock -
hidegfront kánikula időjárás szeptember
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár augusztus utolsó napjaiban fáztunk, a szeptember igazi nyárias meleggel indult. Egy hidegfront azonban hamarosan véget vet az örömünknek, lassan elő lehet készíteni az esernyőt is. 

Kedd


Csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarja a kellemes, többórás napsütést. Eső nem lesz. 25 és 30 fok közötti nyárias meleg várható. A délkeletire forduló szél néha megélénkül.

Szerda


Napközben már erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szél továbbra is megélénkülhet. Még tovább melegszik az idő: 26-31 fok várható délután, délen többfelé lehet hőség.

Csütörtök


Gyakran lesz erősen felhős az ég, de csak néhol alakul ki zápor, vagy zivatar. Napközben a délnyugati, estétől az északnyugati szél erősödik meg. Egyelőre kitart a szeptemberi nyár: 25-30°C valószínű.

Péntek és szombat


Erősen felhős időre van kilátás, és mindkét nap szórványosan alakulhat ki eső, zápor, néhol zivatar.

Az északnyugati szél főleg pénteken lesz még erős. 21-26°C közé csökken a hőmérséklet, véget ér a nyárias meleg

- írja a Köpönyeg.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.