A kormány kezdeményezi a veszélyhelyzet meghosszabbítását: eddig tarthat

hosszabbítás koronavírus veszélyhelyzet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kormány kezdeményezi a járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítását az Országgyűlésnél - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-t.

A járvány elleni további hatékony védekezés és gyors reagálóképesség érdekében a kormány a járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbítását kezdeményezi az Országgyűlésnél 2022. január 1-jéig, erről a kormány keddi ülésén született döntés - tartalmazza a közlemény.


A veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslat hamarosan az Országgyűlés elé kerül, így azt az elsők között veheti napirendjére a parlament az őszi ülésszakon - tették hozzá.mMint írták: a törvény hatályának meghosszabbítása azért szükséges, mert a világjárvány továbbra is tart, a delta vírusmutáns terjedése miatt pedig egész Európában és Magyarországon is nő a fertőzöttek száma. Mindez továbbra is szükségessé teszi a járvány elleni védekezést és a gyors cselekvőképesség fenntartását. Annál is inkább, mert az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták a járvány elleni védekezést - hangsúlyozták.

Az Országgyűlés legutóbb májusban hosszabbította meg a törvény hatályát, ezzel a veszélyhelyzeti rendeletek hatálya az őszi parlamenti ülésszak első napját követő 15. napig tolódott ki.
"A parlament elé kerülő törvénymódosítás értelmében január 1-jéig ismét meghosszabbodik a koronavírus elleni törvény hatálya. Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzetnek a törvény hatályvesztését megelőző megszüntetését" - olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.