Monoki gyilkosság: megszólalt az agyonvert gátőr megtört felesége

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság tinédzser monoki gyilkosság gátőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kedden délután két tinédzser agyonverte a 77 éves gátőrt a víztározónál Monokon. A férfi családja összeomlott.

A Blikk információi szerint az idős férfi előző nap is együtt dolgozott a fiatalokkal, akkor semmi gond nem volt. A lapnak a gátőr felesége nyilatkozott:

"Az én férjem nagyon erős ember volt, elképzelni sem tudom, hogyan bánhatott el így vele egy 14 és egy 16 éves gyerek. Tönkretették a családunkat azok a suhancok! A mindene volt az a négyórás állás, ezért dolgozott még nyugdíjas korára is a tónál. Állítólag valamennyi pénzt követelhettek tőle a munkájukért, de nem a férjem alkalmazta őket, így nem is értem az egészet. Aztán már csak azt látta és hallotta, hogy beindítják a közelben parkoló kocsiját. (...) Délután jöttek a rendőrök, akik könnyes szemmel azt mondták, nagyon sajnálják, de agyonverték a férjemet. Azonnal kimentünk a helyszínre, de nem engedtek oda hozzá. Még elbúcsúzni sem tudtam tőle. Abban a pillanatban azt hittem, elájulok" - mondta a megtört asszony.

A meggyilkolt férfi fia azt állítja, hogy nem úgy történt a gyilkosság, ahogy azt a két fiatal elmesélte. A kamaszok elakadtak a lopott kocsival, ezért ott hagyták a az autót, és elbújtak a közelben. Amikor a gátőr odaért, nekiugrottak. A fejét teljesen összeverték. Amikor egy horgász megkérdezte, mi történt, azt hazudták, hogy a férfi részeg, és ők próbálnak rajta segíteni.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.