Borzasztó, ami a következő napokban ránk vár: figyelmeztetést is kiadtak a durva esőzés miatt

Forrás: Shutterstock -
eső figyelmeztetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő napokban komoly esőzésre lehet számítani. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán és csütörtökön több megyére adott ki ezért figyelmeztetést.

Szerda

Erősen megnövekszik a felhőzet, és eleinte inkább csak a Dunántúlon, később többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is. A Miskolc-Debrecen vonaltól keletre viszont kicsi az esély a csapadékra. Eleinte a délkeleti, majd az északnyugati szél élénkül meg. 12 és 20 fok között alakul a hőmérséklet - Ék-en lehet a legmelegebb idő.


Csütörtök

Az ország nagy részén borult lesz az ég, és sokfelé számíthatunk kiadós esőzésre, néhol akár 30mm-nyi eső is lehet. AMiskolc-Debrecen vonaltól keletre továbbra is csak néhol lehet csapadék. Többfelé lesz élénk az ÉK-i szél. 10-19 fok közötti értékeket mérhetünk mindössze.

Komoly esőzés jön Forrás: Shutterstock


Péntek

Északkelet felől fokozatosan csökken a felhőzet, de a délnyugati tájakon egészen estig valószínű újabb eső. Az északkeleti légmozgás élénk marad. 12 és 17 fok között alakul a maximum.


Hétvége

Délnyugaton is csökken a felhőzet, és változóan felhős időre van kilátás. Már csak néhol fordul elő zápor. Reggelente 3-11, délutánonként 12-19 fok valószínű - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.