Szörnyű: Egy 53 éves nő vesztette életét, több gyermek megsérült egy felelőtlen sofőr miatt Komárom közelében

Forrás: Shutterstock -
gázolás halál sofőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sofőr, aki miatt egy 53 éves nő életét vesztette, öt év börtönt is kaphat.

A 27 éves nő tavaly októberben az 1-es főúton haladt, Komárom és Gönyű között. A kocsiban nem egyedül utazott, az édesanyja ült mellette.

Egy járműoszlopot próbált előzni éppen, és nem vette észre, hogy egy másik kocsi is előzni készül, melyben egy család utazott, köztük egy 4 éves gyermek is.

A másik kocsi 120-szal ment, mikor a nő kihajtott elé. A baleset elkerülése érdekében félrerántotta a kormányt, és összeütközött egy harmadik járművel, melyben egy anya és 11 éves gyermeke ült.

Egy nő meghalt, több gyerek megsérült a felelőtlen sofőr miatt (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

A baleset során az autóban utazó gyerekek és egy felnőtt súlyosan megsérültek, míg a sorban haladó, 53 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A vád szerint a balesetért a figyelmetlenül előzni próbáló sofőr a felelős, ezért vele szemben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt most vádat az ügyészség, amiért akár öt év szabadságvesztésre is ítélhetik - írja a Tények.

Halálos autóbaleset történt Budapesten: két férfi a helyszínen életét vesztette

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.