Gyászol ez a budapesti színház: tragikus haláleset történt

rajongó gyász Dumaszínház Junkies
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt Norbi, a Dumaszínház egyik fiatal rajongója. A fiú annyira szerette a fellépő humoristákat, hogy többük arcképét magára is tetováltatta. 

"Először egy Duma Swing tetkó került a kézfejemre, 2018-ban. Nagyon sokat jártunk édesapámmal a fellépésekre. Ő sajnos már nincs köztünk, de én azóta is rendszeresen járok az előadásokra. A portrék közül az első tavaly ősszel készült: feltetováltattam a Mestert, vagyis Mogács Dánielt, ő az egyik kedvenc stand-uposom. Utána jöttek a többiek: KAP, Janklovics Péter, és most a napokban tetováltattam magamra Kiss Ádámot" - nyilatkozta néhány hónapja dumaszínház.hu-nak a fiú.

"Ég veled, Norbi" - búcsúztak tőle.

Norbi nem csupán a Dumaszínházért rajongott, kedvenc zenakara a Junkies volt. Az együttes frontembere, Szekeres András egy Facebook-posztban búcsúzott tőle.

"Egy hónapja készült ez a kép. Norbi imádott élni, budapesti Junkies koncert nélküle elképzelhetetlen volt. Most majd hozzá kell szoknunk. Nyugodj békében, Norbi!" - írták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.