Itt a vége, befejezte: már nem hallhatjuk reggelente a népszerű rádióst - Több népszerű műsorvezető is távozik

műsorvezető Harsányi Levente Patkó Béla Petőfi Rádió
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November 3-tól, azaz holnaptól új műsorstruktúrával és új műsorvezetőkkel születik újjá a Petőfi Rádió és Televízió műsora.

Az MTVA oldala szerint a megújulás miatt váltak meg pár alapembertől is, köztük Harsányi Leventétől is.

"A változás néhány régi kolléga távozását is jelenti: Péczeli Dóra, Harsányi Levente, Bikfalvi Tamás, Patkó Béla, Iller Bálint és Boros Csaba hangját nem hallhatjuk ezentúl, de természetesen a Rádió hálás az egykori műsorvezetők munkájáért és hozzáállásért, amellyel az eddigiek során építették a Petőfi brandet" - áll a sajtóközleményben.

Harsányi Levente távozik a Petőfi Rádiótól Forrás: Life TV

Péczeli Dóra a Facebook-oldalán is megköszönte a Petőfinél töltött éveket:
"Lezárult számomra egy hosszú fejezet a mai nappal. Hálás vagyok mindenkinek, akivel az elmúlt 13 évben (hosszabb, vagy rövidebb időre) összekapcsolódtunk az éterben, a Petőfin!"

Holnaptól reggel hajnali öttől már Varga Gergővel találkozhatnak a hallgatók, majd hat órától Bekker Dávid szólal meg a Petőfi új otthonából, az A38 Hajóról.

"Vannak akik szuper munkahelyeket hagytak maguk mögött, például Dominik Zsolt aki jelenleg a Petőfi Rádió vezető szerkesztője, vagy Faragó Janka aki a Sláger FM-ről érkezett. És vannak akik kész életeket hagytak maguk mögött: Varga Gergő a rádió hajnali, ébresztő műsorát vezeti. Szegedről érkezett hozzánk, Bekker Dávid, a reggeli műsor főszereplője Kaposvárról. Szikora Tamás pedig Nyíregyházáról jött Budapestre, hogy esténként a legkiválóbb mixeket prezentálja majd a hallgatóinknak. Habóczki Máté a kisgyermeke mellől, tért vissza mikrofon elé. Nagy Natasát Szentendréről igazoltuk, Kisbali Bencét a NextFm-től, Fekete Lacit a Kossuthról. Mencseli Dóri pedig hosszú évek petőfis szerkesztői munkája után ül mikrofon elé. Szóval tuti a csapat - és a sok fiatal mellett azért a harcedzett korosztály is képviselteti magát és támogat minket" - mondta Béli Ádám csatornaigazgató.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.