"Nagyon sajnálom, amit tettem" - megszületett az ítélet Aurelio évek óta elhúzódó emberrablási ügyében

Instagram -
emberrablás büntetés Aurelio börtön VV Aurelio bíróság Aurelio Caversaccio
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma délelőtt született ítélet az egykori valóságshow-győztes, Aurelio ügyében.

Aureliótól még 2017-ben loptak el egy szórakozóhelyen 200 ezer forintot. A közszereplőt egy régi ismerőse gombolta le pénzzel, a VV egykori győztese pedig bosszúból barátjával együtt elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezzék a pénzt. Az évek óta elhúzódó ügynek ma került pont a végére.

A mai tárgyaláson a bíró felolvasta a sértett, L. Krisztofer nyilatkozatát, amiben ez állt:

A felolvasás után Aurelio ügyvédje megtartotta a védőbeszédet, majd a valóságshow-sztár az utolsó szó jogán ezt mondta:

"Nagyon sajnálom, nagyon röstellem azt, amit tettem.

Nem a felmentésemért kampányolok, és lehet, hogy bűncselekményt követtem el, de soha nem állt szándékomban embert rabolni. Szeretnek elnézést kérni a viselkedésemért, és amiért az elsőfokú tárgyalásra szerepelni jártam. Nem szándékozom bűncselekményeket elkövetni. Bevallom, ideges voltam, felpofoztam, üvöltöztem a sértettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Valóban csapkodtam hátrafelé, amikor a kocsiban voltam, és igen, mondtam, hogy szívem szerint kiszállnék és elásnám. Már bánom, hogy a kiszőkített hajú idióta fejemmel mentem a tárgyalásra, ahova szerepelni jártam, de fel sem fogtam, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek. Bíró úr, legyen szíves mindezt figyelembe venni.

Pszichológushoz is rengeteget járok, szeretném a hírnevemet is jó, erkölcsileg jó dolgokra fordítani. Szeretném, ha elhinné nekem, hogy nem állt szándékomban senkit elrabolni"

-írja a Blikk. A bíróság végül megváltoztatta az elsőfokon eljáró bíróság döntését, és enyhített Aurelio büntetésén:

2 év 3 hónap börtönre ítélték, valamint összesen 167 ezer forint bűnügyi költség fizetésére kötelezik a sztárt.

Instagram

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.