Befejeződött a nyomozás az intenzíven fekvő nőt összeszurkáló kínai férfi ügyében: ez lett a sorsa

Forrás: Dreamstime -
intenzív ellátás COVID-19 szurkálás támadás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Átadta az ügyészségnek a nyomozás iratait a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) annak a kínai férfinak az ügyében, aki megszurkálta betegtársát a Honvédkórház Covid 2-es intenzív osztályán. A megtámadott 54 éves nő négy nap múlva életét veszítette.

A rendőrségi honlapra csütörtökön feltett közlemény szerint az ügyben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt folytattak nyomozást.

Képünk illusztáció Forrás: Dreamstime

Emlékeztettek: a megalapozott gyanú szerint férfi egy kötszerollóval és egy érfogó ollóval szurkálta halálra mélyaltatásban fekvő betegtársát idén március 13-án, egy fővárosi kórház Covid intenzív osztályán. A 38 éves kínai állampolgár előzőleg egy másik beteget ütött és fojtogatott, majd az őt megfékezni próbáló kórházi személyzetre is rátámadt. A zavart férfit végül a biztonsági őrök fegyverezték le, majd a rendőrök előállították.

A közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete, valamint súlyos testi sértés kísérlet elkövetésével gyanúsított férfi az eljárás során nem tett vallomást. Az igazságügyi elmeszakértők megállapították, hogy a gyanúsított kóros elmeállapotban szenved, illetve szenvedett a bűncselekmény elkövetésekor is. A bíróság elrendelte a férfi kényszergyógykezelését.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.