Korda György Zalatnay Sarolta Ambrus Kyri
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, november 30-án tragikus hirtelenséggel, 76 éves korában elhunyt Magyarország első tinisztárja, Ambrus Kyri. Pályatársai gyászolják: Zalatnay Sarolta jó barátnőjét veszítette el, Korda Györgyöt sokkolta a hír. 

"Teljesen kikopott a művészvilágból, de nem azért, mert ne lett volna rá szükség, ő döntött így. Többször hívták nagy bulikra is fellépni, még nem olyan régen is, de soha nem vállalta el. Én úgy tudom, hormonális zavar lépett fel nála, ami miatt elhízott. Talán ez állhatott a visszavonulás mögött, mert az biztos, hogy a hangjával semmi baj nem volt" – nyilatkozta a Blikknek Zalatnay, aki az utóbbi időben nem találkozott Kyrivel, úgy érezte, kollégája érezhetően el akart tűnni a nyilvánosság elől.

Korda György a Bors munkatársától tudta meg a hírt. Az énekes rosszul lett a hír hallatán.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.