Lustának találták a TV2 sztárját: elküldték

Forrás: TV2 -
TV2 Póth Diana Erdélyi Mónika Farm VIP
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bár Erdélyi Mónika igyekszik csak a jó élményeket magával vinni a VIP Farm műsorából, úgy tűnik, végül egyik csapatban sem találta meg a helyét. 

Előbb a sárga csapat képviselői döntöttek úgy, hogy ő lesz az egyik, akit átadnak a pirosaknak, majd a farmgyűlésen újdonsült társaitól is kemény kritikát kapott és távoznia is kellett a játékból.

Móni és Póth Dia a kezdetektől nem találták a közös hangot, ám mikor mindketten a piros csapatba kerültek, az egykori műsorvezető úgy érezte, elásták a csatabárdot. A sportoló azonban nem pont erről számolt be, sőt, kijelentette, hogy a műsor után biztosan nem járnak össze kávézni.

Fehér Holló szerint Mónika időzített bomba, ugyanis nem bírja a feszültséget, Dia férje, Gyepi pedig hosszasan fejtegette, hogy Mónika nem vette ki a részét a farmon a munkából, és tulajdonképpen úgy viselkedett, mintha szállodában lenne.

A farmgyűlésen mindenki rátette az útilaput, ő pedig Diát hívta ki párbajra. Dia erősségi feladatot választott, amit Mónika feladott, így neki kellett távoznia a farmról. Elmondta, nem érzi úgy, hogy ne tett volna hozzá mindent a farmélethez, amit tudott. Sajnálja, hogy így alakult, de rengeteg szép élménnyel is gazdagodott.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.