Férje végzett a magyar lottómilliárdos nővel: kiderült, hogyan gyilkolta meg

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság halál lottómilliomos férj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú évek óta titkolt részlet derült ki a magyar származású lottómilliárdos haláláról: a család leránotta a leplet arról, mivel ölte meg a nőt a férje. 

A Magyarországon született Vona Ibit 1991-ben érte hatalmas szerencse, egy barátjával ugyanis megnyerték a kanadai lottó jackpotját. A 10 millió dolláros, azaz körülbelül 3,2 milliárd forintos pénzdíjat elfelezték. A nőgyógyász férjével élő nő bőkezűen adakozott családtagjainak a nyereményből, és vásárolt egy kastélyt is, amelyben férjével éltek. A hatalmas villában azonban a legtöbb idejüket külön töltötték, a Bors szerint Ibi a szenvedélybetegségét, az alkoholt is el tudta titkolni férje elől, hiszen a félkarú rablónak nevezett játékautomaták társaságában is több időt töltött, mint házastársával.

Férje végzett a lottómilliárdos nővel - Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

2003-ban érte a halál, és habár

az nem volt egyértelmű, mi vezetett a tragédiához, a halottkém rögtön észrevette a tűszúrásokat a nő lábfején.

Az végül hamar kiderült, hogy a nővel saját férje végzett, de arról sokáig nem rántották le a leplet, hogy mit is fecskendezett be feleségébe. Azt azonban lehetett tudni, hogy esze ágában sem volt újraéleszteni a végzetes napon a nőt, helyette inkább ingatlanügynökét hívta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.