1995. december 1-jén egy fej nélküli holttestet találtak a Gubacsi híd pesti hídfőjénél. Nem sokkal később a fejet is megtalálták. Az áldozat a 12 éves I. Zsolt volt, akit iskolatársa és barátja, a 17 éves M. László ölt meg. 26 éve történt a szörnyű gyilkosság.

Az elkövetőt még a fej megtalálása előtt elfogták. A 17 éves M. László Zsolt barátja volt. Először szexuális indítékot sejtettek a háttérben, ém ezt később a szakértők cáfolták. A sajtóban akkor mégis megjelent egy olyan hír, hogy a gyermek végbelében olyan anyagot találtak, amit óvszerek síkosítására használtak - írja a Blikk az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldal nyomán.

Lászlót többen is látták együtt Zsolttal, majd később szemtanúk állították, hogy egy nehéz bőröndöt cipelt ki a házukból. Ezt a bőröndöt a Gubacsi hídnál, a holttest közelében találták meg, és a vizsgálatok igazolták, hogy Zsolt vére van benne.

M. László többször módosította a vallomását, de beismerte, hogy ő darabolta fel Zsoltot. Azt hitte, hogy a fiú halott, mert előzőleg altatót vett be, és nem tudta felkelteni. A fejét azért vágta le, mert így tudta csak a bőröndbe csomagolni a testet. A daraboláshoz az anyja legnagyobb kését használta az elkövető.

Az ítéletről szinte semmit sem írtak a lapok. László még kiskorú volt a gyilosság elkövetésekor, így valószínűleg 8-10 év után szabadulhatott.