Kiderült, mennyi az esélye annak, hogy három Pfizer után elkapjuk a koronavírust

harmadik oltás COVID-19 koronavírus Pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Izraeli és amerikai tudósok hozták nyilvánosságra annak a kutatásnak az eredményeit, ami azt vizsgálta, mennyi az esélye annak, hogy kettő, illetve három Pfizer oltással elkapjuk a koronavírust.

Több mint 300 ezer 40 év feletti izraeli polgár adatait vizsgáltak, és azt találták, hogy a harmadik oltás utáni néhány hétben csökkent az esélye annak, hogy valaki pozitív teszteredményt produkáljon. A háromszor oltott emberek ritkábban is kerültek kórházba.

A JAMA tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint két Pfizerrel 6,6 százalék az esélye annak, hogy elkapjuk a vírust, míg a harmadik oltással ez az arány már csak 1,8 százalék. A harmadik oltás után 28-65 nappal 86 százalékkal csökkent a megbetegedés esélye a kétadagnyi vakcinához képest.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.