Rusvai Miklós elmondta, a mostani, viszonylagos szabadságnak ára van

fotó: Talán Csaba -
halálozás járvány Rusvai Miklós szabadság koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jelenlegi koronavírus-helyzettel kapcsolatban nyilatkozott Rusvai Miklós, elmondta, szerinte becsapósak lehetnek a halálozási adatok.

Hazánkban újra emelkedik a koronavírus által okozott halálozások száma, továbbá egyre többen szorulnak lélegeztetőgépre. A helyzetről Rusvai Miklós nyilatkozott.

"Valóban ijesztőek a halálozási adatok és a lélegeztetőgépen lévők számának növekedése, de ennek összetett okai vannak és az adatok kicsit becsapósak is" - nyilatkozta a Ripostnak Rusvai Miklós.

A virológus elmondta, az elmúlt évben megjelent variánsok nem voltak ennyire megbetegítő képesek, mint például a delta-variáns, ez jóval fertőzőképesebb a korábbi mutációkhoz képest. Ez közrejátszhat abban, hogy most jelentősen megnőttek a halálozási adatok.

"A hétvégi adatok egy része mindig kedden vagy szerdán jelenik meg. A mintákat, amelyeket hétvégén vesznek le, hétfőn vizsgálják be és így a keddi vagy szerdai adatok mindig kiugróak. Ugyanakkor a hétvégi három napot, ha figyelembe vesszük és a hétfőn megjelenő adatot elosztjuk hárommal, az meg mindig irreálisan alacsony. A hétvégén vett minták egy részét nem hétvégén nézik meg. Azaz, amikor kedden, 226, vagy szerdán 213 halottról számolnak be – ami idén a legmagasabb érték ebben a szezonban -, az azt jelenti, hogy egy része ennek hétvégi halott. Az öt napos csúszó átlagot kell figyelni az adatok tekintetében és akkor mindjárt kisimulnak ezek az egyenetlenségek" - tette hozzá Rusvai.

A virológus arról is beszélt, hogy a környező országokban sokkal szigorúbb intézkedések vannak érvényben, mint nálunk. Magyarországon a védekezés oltás alapú, és a maszkviselés került előtérbe:

"Tavaly ilyenkor nálunk is volt határzár, utazási korlátozás, kijárási tilalom, kontaktuskutatás és magasabb volt a tesztelés aránya is, tehát szorosabb korlátok között élhettük csak az életünket. A mostani viszonylagos szabadságnak ára van. Ennek ellenére a kórházi esetszám és a halottak száma nem magasabb, mint tavaly ilyenkor" - emlékeztet Rusvai Miklós.

Rusvai Miklós, virológus. fotó: Origo/Talán Csaba

"A mostani viszonylagos szabadságnak ára van. Ennek ellenére a kórházi esetszám és a halottak száma nem magasabb, mint tavaly ilyenkor" - fogalmazta meg a virológus.

Ekkor érhet véget a koronavírus-járvány: ilyen következményei lesznek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.