Tönkrement életek: félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe a koronavírus-járvány miatt

Forrás: Shutterstock -
WHO koronavírus mélyszegénység
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait - közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet.

A két szervezet közös közleménye kiemeli, hogy a járvány nem csak az egészségügyi ellátó rendszer működésében okozott zavarokat, hanem az 1930-as évek óta a legsúlyosabb gazdasági válságot is előidézte, ami miatt sokaknak még nehezebbé vált ellátásuk finanszírozása.

Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait Forrás: Shutterstock

"Minden kormánynak azon kell lennie, hogy azonnal helyreállítsa és felgyorsítsa erőfeszítéseit, hogy az emberek hozzáférhessenek az egészségügyi ellátáshoz, anélkül, hogy anyagi következményektől kellene tartaniuk" - fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Juan Pablo Uribe, a Világbank egészségügyi, táplálkozási és népesedési igazgatója arra hívta fel a figyelmet: a világ kormányainak nehéz döntéseket kell meghozniuk, hogy szűkülő pénzügyi környezetben fenntartsák és növeljék az egészségügyre fordított költségvetési keretet.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.