Megerőszakoltak egy hazafelé tartó nőt Budapesten: videón a támadás előtti pillanatok (18+)

Forrás: Shutterstock -
erőszak Budapest felnőtt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy 32 éves román állampolgárságú férfi a XII. kerületben egy hazafelé sétáló nőt támadott meg, és a sérelmére szexuális erőszakot követett el.

A vádirat szerint a vádlott 2021. június 18-án az éjszakai órákban a XII. kerület, Krisztina körút és Csaba utca sarkán megszólította a hazafelé sétáló sértettet, és beszélgetést kezdeményezett vele.

A nő eleinte válaszolt a kérdéseire, aztán egyre kellemetlenebbnek találta a beszélgetést, ezért megpróbálta elküldeni a férfit,

illetve megpróbált gyorsabb tempóban eltávolodni tőle, a vádlott azonban továbbra is kísérte, követte őt. Amikor a sértett egy lépcsősorhoz ért, még gyorsabb tempóban kezdett menni, hogy maga mögött hagyja a vádlottat. A férfi a lépcsőnél azonban rátámadt a sértettre, derekát megragadva a földre rántotta, leszorította és fojtogatni kezdte, majd a sérelmére szexuális erőszakot követett el. A sértett folyamatosan ellenállt, kiabált, ami megzavarta a vádlottat, ezért abbahagyta a nő bántalmazását és elhagyta a helyszínt.

A sértettnek a bántalmazás során az egyik ujja eltört. A férfit a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő 32 éves férfival szemben szexuális erőszak, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A felvételen a vádlott látható, ahogyan a támadás előtt kíséri a sértettet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.