Aggasztó: A Pfizer szerint ekkor hagyhatjuk magunk mögött a járványt

Forrás: Shutterstock -
vakcina járvány COVID-19 oltás járványhelyzet koronavírus Pfizer
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sajnos, a gyógyszeripari vállalat jóslata alapján még évekig elhúzodhat a pandémia vége. A Pfizer nyilatkozott a kérdéssel kapcsolatban és elmondták, mikor hagyhatjuk magunk mögött a járványt. 

"A Pfizer előrejelzése szerint még legalább két évig nem fogjuk tudni magunk mögött hagyni a koronavírus-járványt" – írja a Reuters információira hivatkozva a Portfolio.

Mikael Dolsten tudományos igazgató egy prezentációban elmondta, hogy a következő 1-2 évben még járványszinten marad a koronavírus terjedése, más helyeken azonban endémiába mehet át, azaz kezelhető esetszámban fog jelentkezni.

Forrás: Shutterstock

"2024-ben már endémiáról beszélhetünk szerte a világon" – jelezte a cég, ami azt jelenti, hogy addig a vírus járványszerűen terjedhet továbbra is a világ bizonyos részein. Dolsten szerint , hogy mikor és hogyan fog ez lezajlani, az függ a betegség evolúciójától, a vakcinák és kezelések társadalmi kihasználásának hatékonyságától és vakcinák egyenlő, a kevésbé átoltott régiókra kiterjedő elosztásától is - írja a femcafe.hu.

Egyúttal a folyamatosan megjelenő variánsok megjelenése szintén hatással lesz a járvány jövőjére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.