Kegyetlen gyilkosság történt egy IX. kerületi kapualjban

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán -
gyilkosság gyilkos elkövető Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lövöldözéssel kezdődött, majd késeléssel folytatódott  négy férfi között egy vita a IX. kerületben. Az egyiküket halálra késelték.

A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntette miatt vádat emelt egy 2020. január 20-án megvalósított gyilkosság elkövetőivel szemben.

Egy szóváltás miatt keveredtek konfliktusba, majd erőszakkal kívánták ezt rendezni. Ezért találkozót beszéltek meg az áldozattá váló férfi IX. kerülett, Telepy utcai otthonához. Az áldozat gáz-riasztó pisztolyt vitt magával, míg a 20 éves férfi egy késsel érkezett.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A vita hevében a 19 éves férfi rálőtt a késes támadójára, akinek a gumilövedékkel a homlokát találta el, így az meggyőződhetett róla, hogy a fegyver nem éles lőfegyver. Miután abbahagyta a lövöldözést, két támadója verekedésre hívta ki őt. A férfi ebbe nem akart részt venni, testvérével együtt megpróbált bemenekülni a házukba,írja a Tények.hu

A 19 férfi lemaradt, így támadói utolérték, az egyik ütlegelni kezdte, amíg a másik többször megszúrta a késsel. A helyszínen a férfi belehalt sérüléseibe.

A két támadó ezután egyikük otthonába menekült, ahol megpróbálták elrejteni a gyilkos fegyvert.

"A Fővárosi Főügyészség emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, amit a késelő tettesként, társa bűnsegédként követett el. Mindkét elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozták" - olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.