Egy vasat sem ad a családjának a férfi, aki több mint 5 millió dollárt nyert a lottón

Forrás: Shutterstock -
harag nyeremény lottó család lottónyeremény dollár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 24 éves szerencsés összesen 4 millió fontot, vagyis 5,6 millió dollárt nyert a jackpoton. Erről a Redditen posztolt, azóta pedig az is kiderült, mire költi a nyereményét, és kinek ad belőle.

Aki a lottón nyer, általában a családjának is ad a pénzből, pláne, ha gigantikus összegről beszélünk. Nos, a 24 éves nyertes egészen máshogy gondolkodik, neki ugyanis esze ágában sincs szétosztani a nyereményét.

A tervek szerint, miután kifizetik az összes adósságukat, körülbelül 5 millió dollárjuk marad, ám a nyertes és felesége ezt meghagyják maguknak.

A maradék kétmillióból egy lakóparkot vásároltak, a család azonban nem igazán díjazta a fiatalok döntését -írja a Ladbible cikke alapján a szeretlekmagyarország.

-nyilatkozta a férfi, akivel a közösségi oldalon többen egyetértettek.

Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Elképesztő: 11 nap különbséggel kétszer is megnyerte a lottót egy férfihttps://www.life.hu/hirek/20210819-11-nap-kulonbseggel-ketszer-is-megnyerte-a-lottot.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.