Szexuálisan zaklatták a tehetségkutató műsor versenyzőit a készítők: megdöbbentő vallomások

Forrás: Shutterstock -
Holland tehetségkutató RTL szexuális zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szexuális zaklatással vádolják az egyik holland tehetségkutató tévéműsor vezető személyiségeit.

Szexuális zaklatással, nemi erőszakkal vádolják az egyik zenei tehetségkutató televíziós műsor, a The Voice of Holland vezető személyiségeit - jelentette pénteken a holland sajtó.

A BOOS holland Youtube-csatorna csütörtöki epizódjában,

számos korábbi női résztvevő beszélt a műsor készítése alatt elszenvedett szexuális zaklatásokról és visszaélésekről.

A BOOS-nak névtelenül nyilatkozó egyik fiatal nő, korábbi versenyző, nemi erőszakkal vádolta meg felkészítő mesterét, az országban nagy népszerűségnek örvendő Ali G rappert. A nő bejelentette, hogy feljelentést tesz a zenész ellen.
Az ugyancsak közismert

Marco Borsato énekesről három nő azt vallotta, hogy még kiskorúak voltak, amikor a férfi "megfogdosta" őket.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock


Az RTL műsorszolgáltató a tehetségkutató műsort a múlt hétvégén levette a műsorról, miután

a zenekar vezetője, Jeroen Rietbergen nyilvánosan bevallotta, hogy "szexuális jellegű" kapcsolatba került néhány, a programban részt vevő nővel.

A férfit azzal vádolják, hogy a próbák idején szexuális megjegyzéseket tett, nemi szervéről fotókat küldött nekik. A Rietbergenre vonatkozó panaszok több mint tízéves időszakra terjednek ki, és legalább 19 nőt érintenek.

John de Mol médiavállalkozó, aki 2019-ig a műsor producere volt, megdöbbenését fejezte ki a történtek kapcsán. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy tudomása volt egy korábbi esetről, amikor az egyik női résztvevő arról panaszkodott, hogy Rietbergen zaklatja. A zenekarvezetőnek akkoriban kapcsolata volt de Mol húgával, aki azt állítja, hogy nem tudott erről az ügyről. Az RTL felkérte az ügyészséget, hogy vizsgálja ki a bejelentett visszaéléseket - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.