"Szörnyű, felfoghatatlan hírt kaptunk": álmában érte a halál a magyar zenészt

Forrás: Shutterstock -
halál Patkós Sándor zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt Patkós Sándor fagottművész. A zenész életének 59. évében távozott az élők sorából.

Életének 59. évében, szerdán elhunyt Patkós Sándor fagottművész, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) alapító tagja - tudatta a zenekar szerdán az MTI-vel.

Patkós Sándor 1963-ban született Mezőtúron, nyolcévesen kezdett zenélni. Először klarinéton tanult, majd 12 évesen tért át a fagottra. A konzervatórium elvégzése után 1981-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Janota Gábor tanítványaként szerzett diplomát - olvasható a közleményben.

Mint írják, a zenész főiskolás kora óta tagja volt a Budapesti Fúvósegyüttesnek, amellyel Európa szinte minden országában, az Egyesült Államokban és Japánban is fellépett.

Hét évig a Magyar Állami Operaház zenekarának a tagja volt, és alapítása óta, 1992-től volt a Budapesti Fesztiválzenekar második fagottosa.

Szörnyű, felfoghatatlan hírt kaptunk ma: kedves muzsikustársunk, barátunk, a BFZ oszlopos tagja, Patkós Sándor fagottművész ma reggel váratlanul elhunyt.

Forrás: Shutterstock

"Sanyival 30 évet dolgoztam együtt. Kimagasló emberi és zenei tulajdonságait mindig csodáltam, rengeteget köszönhetek neki. Váratlan távozása hatalmas űrt hagy maga után, a zenekarunknak és nekem is felfoghatatlan veszteség. Mély megrendüléssel gyászoljuk, és együttérzünk családjával, szeretteivel" - tette hozzá Fischer Iván.

A muzsikus utoljára szombaton, a Richard Strauss-maratonon lépett fel a Müpában. Patkós Sándort a Budapesti Fesztiválzenekar saját halottjának tekinti - áll az összegzésben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.