Ítéletidő jön! Több megyére is kiadták a figyelmeztetést: erre kell számítani

Forrás: Shutterstock -
időjárás viharos szél széllökés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Viharos széllökések miatt adtak ki több megyére is figyelmeztetést.

A 70 km/h-t is meghaladhatják a viharos szélökések, ezért az Országos Meteorológiai Szolgálat több megyére is figyelmeztetést adott ki: Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas és Veszprém megyékben várható viharos szél Pénteken.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek Forrás: Shutterstock

Szombat

Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, késő délutántól egyre többfelé alakul ki csapadék: az Északi-középhegységben és ÉK-en hó, máshol eső. A DNy-i szél megélénkül. 2-7 fok valószínű délután.

Vasárnap


Ismét nagy területen fokozódik viharossá az északnyugati szél egy hidegfront hatására. A gyorsan vonuló felhőkból elszórtan lehet zápor, hózápor. 10 fok köré enyhül a levegő.

Hétfő

Délnyugat, nyugat felől valószínű felhősödés,és estétől már elszórtan kialakulhat eső, a hegyekben és északkeleten hó is lehet. +5, +6 fok köré csökken a hőmérséklet.

Kedd

Változóan, gyakran erősen felhős az ég, de csak néhol fordul elő csapadék. Reggel gyengén fagyhat, délután 2 és 7 fok közötti értékeket mérhetünk - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.