Száguldva menekültek a rendőrök elől a debreceni ékszerrablók, döbbenetes felvétel készült az autós üldözésről

Forrás: Shutterstock -
debreceni ékszerrablók betörés ékszerrablók Debrecen lopás autós üldözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Akciófilmbe illő képsorokat rögzített telefonjával egy debreceni lakos, aki szemtanúja volt egy autós üldözésnek.

Csütörtök délelőtt hatalmas szirénázásra lettek figyelmesek a debreceni emberek. A belvárosban ugyanis több rendőrautó vett üldözésbe egy sárga járművet, ami száguldozva menekült az egyenruhások elől. Az autóban két szerb férfi utazott, akik korábban betörtek egy ékszerboltba, megverték az eladót és kirabolták az üzletet.

Filmekben látni hasonló akciójelenetet (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A két támadó megpróbálta lerázni a rendőröket, az egyik kanyart azonban túl nagy sebességgel vették be, és kisodródtak. Egyenesen beleütköztek az utcán parkoló autókba. A férfiak ezután gyalog próbáltak menekülni, a rendőrök azonban utolérték és elfogták őket. A Tények információi szerint egész nap tartott a rablók kihallgatása, akik öt autóban is kárt okoztak menekülés közben.

A nem mindennapi eseményről felvétel is készült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.