500 menekültet fogadott be Tiszabecsen a falu legszegényebb embere

Forrás: AFP/Attila Kisbenedek -
Orosz-ukrán háború menekültek orosz ukrán háború Lukács József Tiszabecs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majdnem egy hete tart az orosz-ukrán háború, és több százezer ember hagyta már el Ukrajnát. Az elmúlt napokban 104 ezer menekült lépte át a magyar-ukrán határt. Állami intézmények, segélyszervezetek és civilek együttesen próbálnak segíteni a hazájukat elhagyó embereken.

Az ukrán-magyar határon található község, Tiszabecs lakói mindent megtesznek azért, hogy segítsék a háború elől menekülőket. A falu egyik legszegényebb embere, Lukács József példaértékű munkát végez, és saját, valamint rokonai házában eddig közel 500 menekült számára nyújtott menedéket.

Az emberek többsége csak rövid ideig marad és kivétel nélkül rögtön utazik is tovább, de szinte mindenki kisgyerekekkel érkezik.

Tiszabecsen halmokban gyűlnek az adományok Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

– mesélte az atv.hu-nak Lukács József, aki annak ellenére segít, hogy maga sincs jó anyagi helyzetben. Sőt, az élet sem volt kegyes hozzá, ugyanis nem csak munkáját veszítette el, hanem két testvérét is, akik a halastóba fulladtak.

Ha ti is szeretnétek segíteni a menekülteken, akkor ide kattintva megtudhatjátok, mit tehettek értük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.