Kiderült, Fekete Dávid börtönben marad-e: íme, a bíróság közleménye

Forrás: Instagram/Fekete Dávid -
Fekete Dávid börtön letartóztatás csalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fekete Dávidot csalással és sikkasztással vádolják. A volt Megasztáros zenész ügyében újabb tárgyalást tartottak, amelyen eldöntötték: továbbra is börtönben kell maradnia. 

Fekete Dávidot közokirat-hamisításal és tizenegy rendbeli vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének gyanújával vádolják, ezért van jelenleg rács mögött. Ügyében újabb tárgyalást tatottak, az énekes ezúttal nem vett részt rajta, távmeghallgatásban döntött a Győri Járásbíróság. Letartóztatását újabb két hónappal hosszabbították meg, az indoklás szerint azért, mert fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye is.

Fekete Dávid börtönben marad Forrás: Instagram/Fekete Dávid

"A megalapozott gyanú fennállását a terhére rótt bűncselekmények tekintetében továbbra is megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását indokoltnak látta. Egyetértett az ügyész indítványával a tekintetben, hogy a gyanúsított jelenléte a legsúlyosabb kényszerintézkedéssel biztosítható csak, valószínűsíthető, hogy a gyanúsított szabadlábra helyezése esetén a büntetőeljárás során a hatóságok részére elérhetetlenné válna és ezt nem gyengíti az a tény, hogy a lakóhelyével kapcsolatos körülményeit rendezte" - idézi a Blikk a bíróság közleményét. Az énekes és ügyvédje fellebezést nyújtottak be a döntés ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.