Országos fagy, erős szél, hózápor: erre számíts a jövő héten

Forrás: Shutterstock -
időjárás fagy Szél tél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előrejelzés.

Hétfő


A Dunántúlon változóan felhős lesz az ég, legalább pár órás napsütéssel. A Dunától keletre rétegfelhős maradhat az ég. Elszórtan előfordulhat szitálás, havas eső. Az északnyugati szél megerősödik. Marad a +6, +7 fok körüli maximum.

Kedd


A napsütés mellett gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, de inkább csak északkeleten alakul ki hózápor. Élénk lesz az északkeleti szél. Reggel országos fagy lesz, 5-6 fok valószínű délután.

Forrás: Shutterstock

Szerda


Északkelet felől továbbra is megnövekszik a felhőzet, és a Dunántúlon többfelé lehet kisebb havazás, hózápor. Estefelé a délkeleti tájakon is hullhat a hó. Megerősödik az ÉK-i szél. +4 fok köré csökken a hőmérséklet.

Csütörtök


Sok napsütésre, friss, télies időre van kilátás. Kicsi az esély hózáporra. Az ÉK-i szél élénk marad. +2 fok körüli értékeket mérhetünk mindössze - olvasható a Köpönyegen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.