Titokban leste kamerán volt élettársát a nő: titott adatszerzéssel vádolják

Forrás: Shutterstock -
vádemelés kamera Tiltott adatszerzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emeltek egy szegedi nővel szemben, aki hónapokon keresztül titokban fölvette azt, amikor korábbi élettársa a közös gyerekükkel volt láthatáson. A nőt tiltott adatszerzés bűntettével vádolják.

A szülők 2018-ban kötöttek egyezséget a bíróság előtt arról, hogy az akkor hároméves közös gyermekükkel a férfi miként tarthatja a kapcsolatot. A megállapodás értelmében a férfi az anya lakásában találkozhatott gyermekükkel.

Forrás: Shutterstock

2018 decembere és 2019 áprilisa közötti a vádlott titokban egy kamerát helyezett el a lakásában, mellyel a láthatás alatt történteket a férfi tudta és beleegyezése nélkül rögzítette. A vádirat szerint a nő a találkozókról 23 napon készített alkalmanként több órányi videót. Emellett hangfelvételek is készültek a kapcsolattartás során elhangzottakról, és a nő fölvette a férfival folytatott beszélgetéseket is.

A nő a felvételeket az általa a kapcsolattartás újraszabályozása érdekében indított polgári perben pendrive-on benyújtotta a Szegedi Járásbírósághoz, a férfi ekkor szerzett tudomást a történtekről - tudatta a csoportvezető ügyész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.