Csecsemőhalál Budapesten: Összeomlott az édesapa, miután meglátta öt hónapos gyermeke holttestét a felmosóvödörben

Forrás: pexels.com -
felmosóvödör rendőrség csecsemőhalál Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzalmas dolog történt szombat hajnalban egy XVII. kerületi anyaotthonban: felmosóvödörbe fulladt egy öthónapos kislány. A gyermek édesapja sokkos állapotban van a történtek óta, az édesanyát pedig kihallgatta a rendőrség.

A rendőrség 5 óra 25 perckor kapták az értesítést, mely szerint szülei a velük egy ágyban alvó babát az ágy mellett álló, vízzel teli felmosóvödörbe esve találták.

A szülők azonnal értesítették a mentőket és megpróbálták újraéleszteni szeretett kislányukat, a baba életét azonban már nem lehetett megmenteni.

Információink szerint az apa sokkot kapott és teljesen összeomlott a tragédia után.

A háromgyermekes család fél évvel ezelőtt költözött be az anyaotthonba.

Minden ezer élve születésre 3,6 csecsemőhalál jut Európában Forrás: pexels.com

A Budapesti Rendőr-főkaptányság Életvédelmi Osztálya gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. Az édesanyát elvitték kihallgatni, és eljárást is indítottak ellene gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, de szabadlábon védekezhet.

"Teljesen összeomlottak, megállás nélkül zokogtak, sosem fogom elfelejteni azt a kétségbeesett sírást"

– mesélte a Borsnak egy neve elhallgatását kérő ismerős, aki elmondta, hogy az anya lefekvés előtt mosott fel így kerülhetett a vizes vödör az ágyuk mellé.

A család a tragédia után elhagyta az anyaotthont, a nagyszülőknél húzzák meg magukat a két nagyobbik gyermekükkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.