Döbbenet! Beismerő vallomást tett az a nő, aki párjának halálos sérülést okozott Sülysápon

baleset tragédia Sülysáp MTI
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) közölte a rendőrség oldalán, hogy beismerte tettét az a 26 éves nő, aki Sülysápon egy nappal korábban halálos sérülést okozott párjának. 

Pénteken 1 óra után egy sülysápi telken álló lakókocsihoz először orvos, majd rendőrök is érkeztek egy szúrt lábsérülést szenvedett férfihez. Az 51 éves emberen azonban már nem tudtak segíteni: elvérzett. Párja, a 26 éves nő akkor azt állította, a férfi magának okozta a végzetesnek bizonyult sérülést.

Forrás: Shutterstock

A helyi járőrök kételkedve hallgatták a nő szavait. A helyszínen tapasztalt körülmények idegenkezűségre utaltak, ezért további rendőri egységeket és életvédelmis nyomozókat is hívtak.

A bűnügyi technikusok átvizsgálták a területet, a nyomozók pedig a terepszemle és az adatgyűjtés után egyetértettek a járőrökkel. Az áldozat helyszínen elfogott élettársát azonnal előállították. A nő a kihallgatásán végül beismerte, hogy párjával összevesztek, a vitát pedig egy felkapott konyhakéssel zárta le. Halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják.

Nemrég szintén késelés történt Dunaújvárosban, amikor egy nő mellkason szúrta volt párját, de korábban arról is írtunk, hogy egy diák féltékenységből hasba szúrta osztálytársát Tatabányán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.