Robbanás történt egy kórház koronavírus-osztályán

Forrás: Shutterstock -
Görögország robbanás kórház koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Robbanás történt szerdán egy görög kórház koronavírussal fertőzött betegeket kezelő osztályán. Az incidens során egy 79 éves páciens életét vesztette, hárman pedig megsérültek - közölte az athéni Egészségügyi Minisztérium.

Helyi sajtóértesülések szerint a robbanás Szaloniki városának Papanikolau nevű kórházában történt, ahol egy beteg rágyújtott a lélegeztetőkészülékek közelében. A detonáció következtében tűz is keletkezett.

A három sérült közül egy súlyos égési sérüléseket szenvedett, ketten pedig füstmérgezést kaptak. Negyven beteget máshová kellett helyezni.

Robbanás történt egy kórház koronavírus-osztályán - A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

"Erős robbanást lehetett hallani, mindenki kiszaladt. Ilyesmit még nem tapasztaltunk" - mondta a klinika egyik munkatársa az ANA közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva.

Görögországban az utóbbi négy hétben több mint 576 ezer koronavírusos fertőzöttet azonosítottak, akik közül ez idő alatt 1513-an elhunytak a kórban. A járvány kitörése óta a betegség szövődményeiben összesen 27 816 ember halt meg.

A koronavírussal kapcsolatos cikkeinket ITT olvashatod.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.