Kínos: Gerard Piqué korrupciós botrányba keveredhetett

Forrás: AFP/Pau Barrena -
korrupció Gerard Piqué foci labdarúgás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A spanyol-katalán labdarúgó klasszist azzal vádolják, hogy a Királyi Spanyol Labdarúgó Szövetség elnökével, Luis Rubialesszel együtt durva korrupciós ügyletekben vett részt.

Az El Confidencial értesülései szerint kiszivárgott dokumentumok, köztük hangfelvételek bizonyítják, hogy Piqué és Rubiales 2019-ben összejátszott annak érdekében, hogy a Szaúd-arábiai labdarúgó-szövetség fizessen 24 millió eurót a spanyoloknak azért, hogy a közel-keleti országban vegyenek részt a spanyol Szuperkupán.

Gerard Piqué Forrás: AFP/Pau Barrena

Rubiales ebből az összegből csak hatmillió eurót ígért a 35 éves védőnek, a labdarúgó bűnrészességére utaló nyomokat pedig minden erejével megpróbálta eltüntetni.

– hangzott a beszélgetés egyik részlete.

Az El Confidencial továbbá azt is állítja, hogy a már említett hatmillió euró mellett Piqué évente további négymillió eurót kap a Kosmos nevű cégen keresztül, melyben részesedése van.

Egyelőre sem Piqué, sem Rubiales nem kommentálta a lap állításait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.