Bradányi Iván állapota dalszövegíró Kovács Kati Bradányi Iván kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű slágergyáros és dalszövegíró, Bradányi Iván két évvel ezelőtt ünnepelte 90. születésnapját. Sokáig jó egészségnek örvendett, azonban nemrég kórházba került és már nincs élő családtagja, aki segíteni tudna neki.

Nem volt kit értesíteni, amikor Bradányi Iván kórházba került. A közkedvelt és sokak által szeretett slágergyáros hiánya először törzshelyén, a Gellért fürdőben tűnt fel. A személyzet tagjai megszokták, hogy "Iván bácsi" minden napját ott tölti, és elképzelni sem tudták, hová tűnhetett az idős szövegíró. A rossz hírt az egyik törzsvendég hozta, tőle tudták meg a dolgozók, hogy Bradányi kórházba került.

Kórházba került Bradányi Iván Forrás: YouTube

A dalszövegírónak már nincs családja, így a Gellért fürdő személyzete próbál rajta segíteni, hogy méltó körülmények közt lehessen – írja a Metropol.

Bradányi Iván több híres magyar énekes és színész számára is írt slágert. Az ő dalszövegeit énekelte mások mellett Cserháti Zsuzsa, Vámosi János, Tolnai Klári, Mezei Mária, Latinovits Zoltán és Darvas Iván is. A legtöbbször Kovács Katival dolgozott együtt, olyan dalokon, mint az Indián nyár vagy a Kék angyal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.