Szörnyű baleset: jogsi nélkül, részegen karambolozott a 16 éves lány

ittas vezetés tinédzser baleset részeg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A police.hu közleménye szerint a tinédzsert szintén ittas barátja akarta megtanítani vezetni, de a felelőtlen villámlecke szomorú véget ért.

A két fiatal a baleset előtt Budapest belvárosában iszogatott, ezután autóval kimentek a Hajógyári-szigetre, ahol V. Dániel (18) átadta a kormányt 16 esztendős kedvesének. A lány rövid időn belül elvesztette az irányítást a jármű felett, mellyel fának csapódott. Az ütközést követően kiszállt az autóból és elszaladt, barátja követte.

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Daniel Bockwoldt

A rendőrök az erdőben találtak rájuk, majd mindkettejüket megszondáztatták. Az ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy a fiatalok alkoholt fogyasztottak, ezután kórházba szállították őket, mivel könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A lánnyal szemben ittas állapotban történő járművezetés miatt indult büntetőeljárás, V. Dánielt járművezetés tiltott átengedése vétség miatt hallgatták ki. A fiú elismerte felelősségét, ugyanakkor azzal védekezett, hogy ő csupán vezetni akarta megtanítani barátnőjét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.