Horgászás közben esett össze az apa Gyulán: a fia élesztette újra

horgász újraélesztés gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hirtelen lett rosszul, majd összeesett egy apa, aki éppen Gyulán, a Rákóczi tónál horgászott a fiával. A gyerek értesítette a mentőket, és megkezdte az újraélesztést.

Tegnap délután kértek a mentők gyors segítsége, ahhoz az 55 év körüli férfihez, aki horgászat közben lett rosszul Gyulán. A beteg a Rákóczi tónál pecázott a fiával, amikor összeesett. A tapasztalt mentésirányító instrukciói alapján a bátor fiú megvizsgálta édesapját, aki már nem lélegzett. Bár nagyon megrémült, a telefonon kapott utasítások szerint rögtön újraélesztésbe kezdett, amit a perceken belül helyszínre érkező mentők emelt szinten folytattak. Az időben megkezdett mellkasi nyomások rövid időn belül sikerre vezettek és végül bajtársaink stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk - írta a Mentőszolgálat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.