Riadó! 11 órakor országszerte megszólalnak a szirénák

Forrás: Facebook/ Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság -
sziréna riadó riasztás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán is bejelentette, hogy május 9-én 11 órától az egész országban szirénapróbát tart.

Mint írták, a lakossági riasztórendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgatópróbájára" kerül sor. A csökkentett üzemű tesztelésnél a következő szöveget, illetve jelzést adják le:

Forrás: Facebook/ Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

A szöveges részt követően azonnal következik a szirénajelzés. A teszt során alkalmazott jelzés első részében rövid ideig (6 másodperces időtartamban) mély tónusú felfutó hangjelzést adnak le, majd a jel lefutása következik be. Szöveges rész:

Valós riasztás esetén a szirénarendszeren lesugárzott szövegben nem szerepel a „Figyelem, ez próba!" mondat.

A MoLaRi-rendszert Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyében és Budapesten építették ki, segítségével mintegy 517 ezer ember riasztható – olvasható a BM OKF honlapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.