Sokkoló! A TV2 kamerája előtt bukkant fel az eltűnt fiatal teste a Balatonból

holttest fulladás TV2 Tények Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kedd délelőtt találták meg annak a két fiúnak a holttestét, akik szombat este merültek el a Balatonban. A TV2 stábja épp a helyszínen tartózkodott, amikor az egyik holttest a felszínre bukkant.

Három borsodi fiatal érkezett nyaralni Balatonaligára, azonban súlyos tragédiával végződött a kiruccanás. Szombaton egy szörfdeszkával bementek a vízbe, de ezt követően elmerültek. Csak az egyiküket sikerült kimenteni.

A fiatalokat azonnal keresni kezdték, de végül csak kedden találták meg őket. Azok a horgászok bukkantak rá a holttestükre, akik már a tragédia napján is segíteni próbáltak rajtuk.

A TV2 stábja épp a helyszínen forgatott, amikor az egyik holttest a felszínre emelkedett a vízből, az alábbi ez látható - természetesen kitakarva. A horgászok azonnal értesítették a rendőröket, akik a fiúk rokonait hívták.

"Sajnos így hozta a sors, tudja? Ezt fel kell emésztenem valahogy, de nem fogom tudni soha" - mondta Kuru János, az egyik fiú nevelőapja.

"Abban bíztam, hogy úgy jön haza, hogy nem kell eltemetni" - mondta a másik áldozat édesanyja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.